A craniosacralis biodinamika története, eredete
A craniosacralis terápia az oszteopathiából ered, ami a csontokkal és koponyacsontokkal foglalkozó tudományág. Dr. Andrew T. Still az oszteopáthia megalkotója 1975-től kezdte el bevezetni és alkalmazni ezt a gyógyszermentes, manipulatív terápiát. Módszerének alapelve szerint az egészséghez csak az szükséges, hogy a struktúrák megfelelő pozícióban illeszkedjenek, és a test folyadékai (vér, nyirok, agyi-gerincvelői folyadék) akadály nélkül áramoljanak. A terápiával nagyon sok olyan reménytelen állapotúnak vélt beteg gyúgyulását segítette elő, akikről a nyugati szemléletű orvosok már lemondtak.
A craniosacralis oszteopáthiát dr. William G. Sutherland tanulmányozta és fejlesztette ki a XX. század első felében. Dr Sutherland amerikai orvos volt, aki dr. Still iskolájában végezte oszteopáthiás tanulmányait. Dr. Sutherland egyik paciense halántékcsontjának vizsgálata során észrevette, hogy a koponya csontjai mozognak, és olyan alakúak, mint a halak kopoltyúja.
1924-ben épített egy sisakot, amivel saját koponyáján kísérletezett. Különböző erejű nyomást fejtett ki a sisakon keresztül a csontjaira, és vizsgálta a változtatások hatását. Kísérletei közben eleinte még az is előfordult, hogy elvesztette az eszméletét, de idővel egy érzékelhető, meleg folyadékmozgást tapasztalt a gerince mentén. Kutatása fokozatosan túlmutatott magán a koponyán. Egyre inkább azt érzékelte, hogy a testben megjelenő ritmikus mozgás nem egyetlen struktúrához kötődik, hanem az egész szervezetben kifejeződik. Vizsgálatai során rájött, hogy a koponya és a keresztcsont szoros kapcsolatban állnak egymással, és megfigyelte, hogy a bennük áramló folyadék mozgása hogyan hat az emberi testre.
Felfedezte, hogy a koponyacsontok nincsenek összecsontosodva a varratok mentén, hanem egy erős, rugalmas izületként működnek, és képesek arra, hogy kitáguljanak és eltávolodjanak egymástól a köztük lévő mikromozgások meglétének köszönhetően. Egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig jelentős munkát szentelt a craniosacralis rendszer működésének feltárására, alapelveinek meghatározására. Kutatásai során figyelme fokozatosan a struktúrák mozgásától az életet szervező erők felé fordult. Lassan megváltozott a kérdés. Már nem csupán azt kereste, hogyan mozognak a struktúrák, hanem azt is, ami a mozgást létrehozza. Felfedezett egy mélyebb erőt a testben megjelenő mozgások mögött, amely nem vezethető vissza egyszerű mechanikai folyamatokra, hanem elindítja és fenntartja ezeket a mozgásokat.
Ezt a hatást Potenciának, az erő hordozóját pedig az Élet Leheletének nevezte el.
Ezt a légzési mechanizmust Elsődleges Légzési Mechanizmusnak (PRM) nevezte el. Az Élet Leheletét olyan alapvető életerőként írta le, amely az egész testben kifejeződik, és a szervezet természetes rendeződésének egyik alapját képezi. Ezek az erők nem elszigetelten jelennek meg. A biodinamikus szemlélet szerint már az embrionális fejlődés kezdetén jelen vannak, részt vesznek a test formálásában, a növekedésben és a folyamatos szerveződésben, majd életünk során kísérnek minket a test természetes egyensúlyra, növekedésre és regenerációra irányuló folyamatos törekvésén keresztül.
A craniosacralis rendszer magában foglalja a koponyát (cranium) az ízületeivel, a keresztcsontot (sacrum) és annak kapcsolatát a csípőcsontokkal, a csigolyákkal, a hármas rétegű agyhártyarendszert az aggyal és a gerincvelővel, valamint a gerincvelői folyadékkal és annak keringésével.
Dr. Sutherland felfedezte, hogy ezek a részek együttesen egy zárt, ritmikusan keringő folyadékrendszert alkotnak, és hogy ez a rendszer, akárcsak a szív- és érrendszer, ritmikus áramlási ciklusokkal rendelkezik. Azt is kimutatták, hogy van egy fiziológiai ritmus, a craniosacralis ritmus, amely az autonóm idegrendszerből ered. Ez a ritmus befolyásolja közérzetünket, valamint a test stressz- és relaxációs szintjét. Dr. Sutherland olyan technikákat dolgozott ki, amelyekkel korrigálhatók a koponyacsontok és a craniosacralis ritmus, hogy kezeljék a stresszel kapcsolatos tüneteket és az idegrendszer egyensúlyhiánya által okozott állapotokat. Normális körülmények között az egészséges idegrendszer képes megbirkózni a stresszel. Azonban nagyon erős sokk vagy trauma, legyen az fizikai vagy érzelmi, illetve hosszan tartó stressz esetén az idegrendszer folyamatos készenléti állapotba kerülhet. Az elakadás fizikai, de számos különböző tünetet és állapotot okozhat fizikai, mentális, és érzelmi szinten. A craniosacralis terápia képes kezelni az elzáródást azáltal, hogy segíti a testet az idegrendszert körülvevő struktúrák feszültségének korrigálásában és feloldásában.
Egy egészséges testben a folyadékmozgások egy egyénileg meghatározott egyenletes ritmusban zajlanak, ezt a ritmust az oszteopáthiában a válaszfeszültség nyomásváltozásának nevezik, és ezt a ritmust leggyakrabban a terapeuta a koponyaízületek és a keresztcsont között érzékeli. A craniosacralis terápia a rendszerre és annak változásaira gyakorolt hatása helyreállítja a különféle feszültségzavarokat. Az egyensúlyhoz való vissaztérés azért kiemelt jelentőségű, mert a koponyacsontok szabad mozgásának útjába álló kisebb blokkok is fájdalomhoz, idővel pedig egyéb testi elváltozásokhoz vezethetnek.
Dr. Sutherland munkássága fokozatosan fejlődött, és a tudás bővült, ma már a metódus nemcsak a koponyát, a gerincet és a keresztcsontot foglalja magában. Ez hozzájárult az összes szövet, csigolya, ízület és szerv kezelésének ismeretéhez és megértéséhez.
A test egy egész, ahol minden struktúra a kötőszövet- a fascia- révén összekapcsolódik egymással. Ez magyarázza, hogy a test egyik részének egyensúlyhiánya miért lehet hatással a test egy teljesen más részére. Az elmúlt években az interdiszciplináris kutatások megerősítették a craniosacralis terápia fasciára, mint egészre vonatkozó megközelítését, amely kapcsolatban áll az egész testtel.
Dr. Sutherland kutatása során az oszteopáthia megközelítését alkalmazta az Elsődleges Légzési Mechanizmus (PRM – Primary Respiratory Mechanism) vizsgálata közben, és próbálta megérteni működésének alapelveit. Abból indult ki, hogy az emberi szervezet egy funkcionális egységet alkot, melyben a struktúra és a funkció szoros kapcsolatban állnak egymással, és nem függetlenek egymástól. A test képes az önszabályozásra, képes meggyógyítani, újrarendezni és egységbe integrálni magát.
Munkássága kezdeti szakaszában dr. Sutherland a biomechanikus megközelítést alkalmazta, majd a több száz kezelés elemzése és az általuk nyert tapasztalat hatására egyik tanítványával, Rollin Beckerrel azt vették észre, hogy a struktúrák mozgása mögött olyan erők működnek, amelyek sokkal mélyebbek az általuk használt, kívülről érkező mechanikus mozgásoknál, technikáknál, erőknél.
A testet átszövő folyamatok kapcsolatban vannak egymással és a környezetükkel. A biodinamikus szemlélet ezért az embert nem különálló struktúrák összességeként, hanem egy nagyobb, élő, és folyamatosan változó rendszer részeként szemléli.
Ezek az erők áthatják az egész emberi testet, a szöveteket, a testfolyadékokat, a test teljes rendszerét, valamint az azt körülvevő teret. Ezen felfedezések hatására érdeklődésük az elemzés és manipulatív technikák alkalmazása helyett egy sokkal finobb megközelítés felé fordult, figyelmüket egyre inkább a jelentét, a nyugalom, és a testben jelen lévő Elsődleges Légzési Mechanizmus intelligens működésének természetes kifejeződésének megfigyelésének szentelték, melyben a rendszer eredendő egyensúlyba került és elindultak az öngyógyító folyamatok.
Életének utolsó éveiben a craniosacralis oszteopátia egy finomabb megközelítésének új alapelveit, elemeit, a köztük tapasztalt kapcsolatokat, összefüggéseket alkotta meg, valamint meghatározta a craniosacralis rendszer hatását a test többi rendszerére és a teljes szervezetre. Ezt a finomabb megközelítést később biodinamikus craniosacralis terápiának nevezték el.
A biodinamikus craniosacralis kezelés az elsődleges légzőrendszer anatómiáján és élettanán, valamint embrionológián alapul. A struktúrák egészséges mozgásának és a szervezet öngyógyító potenciáljának meghatározásához a kezelés során figyelembe kell venni a mozgás meglétét és minőségét, a koponyacsontok mozgékonyságát, a mozgás frekvenciáját, valamint a mozgás amplitúdóját, a mozgás mögött érzékelhető erőt. Megfigyeljük továbbá, hogy folytonos-e a mozgás, vagy – a légzéshez hasonlóan – bizonyos hatások vagy ütések hatására megakad. Mivel a craniosacralis ritmus azonnal reagál a stresszre, azaz stressz alatt rövid időre leáll, összehasonlítható a test más biofeedback jeleivel, mint például a légzésszám, a légzésmélység vagy a pulzusreflex és a szívfrekvencia-variabilitás ingadozása (pulzusszám-ingadozások). A kezelés során érzékeljük és kísérjük, hogyan nyilvánul meg az Élet Lehelete, az Elsődleges Légzési Mechanizmus a különböző mozgásokban az óceán hullámaihoz és dagályaihoz hasonlóan. Tudatállapotunk változik a különböző szintek megnyilvánulásaival való érintkezéssel, és fordítva, azaz minden zónában más-más jelenségeket érzékelünk, és azokkal szinkronban viselkedünk.
Mélységében a bennünk lévő életenergia finom áramlataival dolgozunk, és azzal, hogyan nyilvánulnak meg a test folyadékaiban és szöveteiben. A kezelő egy nagyon finom érintéssel érzékeli ezen életerők áramlását a testben, amelyet a folyadékok és a szövetek finom áramlása hordoz.
Egy csendes, tágas térből, puha és szándékmentes figyelemmel, a kezeivel "hallgatja" ezt a megnyilvánulást, kíséri és támogatja a rendszert természetes egyensúlya felé.
Ez egy rendkívül pihentető folyamat, emellett serkenti a test gyógyító erőit, melyek természetes módon mindig ott vannak. Egyszerűen hozzásegítjük az eredendően jelen lévő életerőket, hogy új egyensúlyt találjanak az egészség erőforrásai és a test szöveteiben tárolt korlátozások között. A folyamat lehetőséget ad arra, hogy a folyadékok ereje ismét szabadon áramoljon, átjárhassa az összes sejtet és szövetet, hogy több teret és új egyensúlyi állapotot teremtsen.
Gyakran képesek vagyunk megfejteni olyan rejtélyeket is, amelyeket az elme hiába próbál megoldani.
Fontos háttere az a felfedezés, hogy az agyi-gerincvelői folyadék autonóm és ritmikus mozgással rendelkezik, gyógyító tulajdonságokat, valamint olyan információkat hordoz, amelyek védik és táplálják a központi idegrendszert. Ezt az Élet Leheletének vagy Elsődleges Légzési Mechanizmusnak nevezik. Ez egy ritmikus mozgás, amely a vér vagy a légzés mozgásához hasonlóan az egész testben kitapintható, minden szövetben érzékelhető, különösen a koponya és a keresztcsont csontjaiban, de az agyhártyákban, a csontvázban, a kötőszövetben és a szervekben is megtalálható. Hasonló a gyengéd belégzéshez és kilégzéshez; ezért nevezik az Élet Leheletének. Ez a test elsődleges légzőrendszere, finomabb és mélyebb, mint a lélegzetünk. Az életerő ragyogását hordozza magában.
Ha a mozgáshullám nem érezhető egy adott testrészen, az helyi sérülésre vagy elzáródásra utal. A kezelő a szervezet struktúráiban ezt a ritmikus mozgást érzékeli és kíséri. Az Elsődleges Légzési Mechanizmus egész testben történő felszabadult mozgása által megkezdődik a gyógyulási folyamat az egyén elváltozásaitól függően.
A craniosacralis biodinamika elmélete, alapjai
A TEST ÉLŐ RENDSZER
A craniosacralis biodinamika története nem csupán egy terápiás módszer fejlődésének története, hanem egy olyan szemlélet kibontakozása, amely a testet különálló struktúrák összessége helyett egyre inkább élő, érzékelő, önmagát szervező rendszerként tekinti.
A kezelés során ennek az intelligenciának adunk teret, hogy újra szabadabban fejeződhessen ki.