A biodinamikus craniosacralis terápia története, eredete
A craniosacralis terápia az oszteopathiából ered, ami a csontokkal és koponyacsontokkal foglalkozó tudományág. Dr. Andrew T. Still az oszteopáthia megalkotója 1975-től kezdte el bevezetni és alkalmazni ezt a gyógyszermentes, manipulatív terápiát. Módszerének alapelve szerint az egészséghez csak az szükséges, hogy a struktúrák megfelelő pozícióban illeszkedjenek, és a test folyadékai (vér, nyirok, agyi-gerincvelői folyadék) akadály nélkül áramoljanak. A terápiával nagyon sok olyan reménytelen állapotúnak vélt beteget meg tudott gyógyítani, akikről a nyugati szemléletű orvosok már lemondtak.
A craniosacralis oszteopáthiát dr. William G. Sutherland tanulmányozta és fejlesztette ki a XX. század első felében. Dr Sutherland amerikai orvos volt, aki dr. Still iskolájában végezte oszteopáthiás tanulmányait. Dr. Sutherland egyik paciense halántékcsontjának vizsgálata során észrevette, hogy a koponya csontjai mozognak, és olyan alakúak, mint a halak kopoltyúja.
1924-ben épített egy sisakot, amivel saját koponyáján kísérletezett. Különböző erejű nyomást fejtett ki a sisakon keresztül a csontjaira, és vizsgálta a változtatások hatását. Kísérletei közben még az is előfordult eleinte, hogy elvesztette az eszméletét, de idővel egy érzékelhető, meleg folyadékmozgást tapasztalt a gerince mentén. Vizsgálatai során rájött, hogy a koponya és a keresztcsont szoros kapcsolatban állnak egymással, és megfigyelte, hogy a bennük áramló folyadék mozgása hogyan hat az emberi szervezetre.
Felfedezte, hogy a koponyacsontok nincsenek összecsontosodva a varratok mentén, hanem egy erős, rugalmas izületként működnek, és képesek arra, hogy kitáguljanak és eltávolodjanak egymástól a köztük lévő mikromozgások meglétének köszönhetően. Egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig jelentős munkát szentelt a craniosacralis rendszer működésének feltárására, alapelveinek meghatározására. Kutatásai során felfedezte a test ritmikus mozgásait, valamint egy erőt, amely elindítja és fenntartja ezeket a mozgásokat. Ezt a hatást Potenciának, az erő hordozóját pedig az Élet Leheletének nevezte el. Ezt a légzési mechanizmust Elsődleges Légzési Mechanizmusnak (PRM) nevezte el. Az Élet Lehelete az egész testben kifejeződik, és szabályozza az összes testi funkciót.
A craniosacralis rendszer magában foglalja a koponyát (cranium) az ízületeivel, a keresztcsontot (sacrum) és annak kapcsolatát a csípőcsontokkal, a csigolyákkal, a hármas rétegű agyhártyarendszert az aggyal és a gerincvelővel, valamint a gerincvelői folyadékkal és annak keringésével.
Dr. Sutherland felfedezte, hogy ezek a részek együttesen egy zárt, ritmikusan keringő folyadékrendszert alkotnak, és hogy ez a rendszer, akárcsak a szív- és érrendszer, ritmikus áramlási ciklusokkal rendelkezik. Azt is kimutatták, hogy van egy fiziológiai ritmus, a craniosacralis ritmus, amely az autonóm idegrendszerből ered. Ez a ritmus befolyásolja közérzetünket, valamint a test stressz- és relaxációs szintjét. Dr. Sutherland olyan technikákat dolgozott ki, amelyekkel korrigálhatók a koponyacsontok és a craniosacralis ritmus, hogy kezeljék a stresszel kapcsolatos tüneteket és az idegrendszer egyensúlyhiánya által okozott állapotokat. Normális körülmények között az egészséges idegrendszer képes megbirkózni a stresszel. Azonban nagyon erős sokk vagy trauma, legyen az fizikai vagy érzelmi, illetve hosszan tartó stressz esetén az idegrendszer folyamatos készenléti állapotba kerülhet. Az elakadás fizikai, de számos különböző tünetet és állapotot okozhat fizikai, mentális, és érzelmi szinten. A craniosacralis terápia képes kezelni az elzáródást azáltal, hogy segíti a testet az idegrendszert körülvevő struktúrák feszültségének korrigálásában és feloldásában.
Egy egészséges testben a folyadékmozgások egy egyénileg meghatározott egyenletes ritmusban zajlanak, ezt a ritmust az oszteopáthiában a válaszfeszültség nyomásváltozásának nevezik, és ezt a ritmust leggyakrabban a terapeuta a koponyaízületek és a keresztcsont között érzékeli. A craniosacralis terápia a rendszerre és annak változásaira hat, azáltal, hogy helyreállítja az olyan hatásokat, mint a különféle feszültségzavarok. Az egyensúlyhoz való vissaztérés azért kiemelt jelentőségű, mert a koponyacsontok szabad mozgásának útjába álló kisebb blokkok is fájdalomhoz, idővel egyéb testi elváltozásokhoz vezethetnek.
Dr. Sutherland munkássága fokozatosan fejlődött, és a tudás bővült, ma már a metódus nemcsak a koponyát, a gerincet és a keresztcsontot foglalja magában. Ez hozzájárult az összes szövet, csigolya, ízület és szerv kezelésének ismeretéhez és megértéséhez.
A test egy egész, ahol minden struktúra a kötőszövet- a fascia- révén összekapcsolódik egymással. Ez magyarázza, hogy a test egyik részének egyensúlyhiánya miért lehet hatással a test egy teljesen más részére. Az elmúlt években az interdiszciplináris kutatások megerősítették a craniosacralis terápia fasciára, mint egészre vonatkozó megközelítését, amely kapcsolatban áll az egész testtel.
Dr. Sutherland kutatása során az oszteopáthia megközelítését alkalmazta az Elsődleges Légzési Mechanizmus (PRM – Primary Respiratory Mechanism) vizsgálata közben, és próbálta megérteni működésének alapelveit. Abból indult ki, hogy az emberi szervezet egy funkcionális egységet alkot, melyben a struktúra és a funkció szoros kapcsolatban állnak egymással, és nem függetlenek egymástól. A test képes az önszabályozásra, képes meggyógyítani, újrarendezni és egységbe integrálni magát.
Munkássága kezdeti szakaszában dr. Sutherland a biomechanikus megközelítést alkalmazta, majd a több száz kezelés elemzése és az általuk nyert tapasztalat hatására egyik tanítványával, Rollin Beckerrel azt vették észre, hogy a struktúrák mozgása mögött olyan erők működnek, amelyek sokkal mélyebbek az általuk használt, kívülről érkező mechanikus mozgásoknál, technikáknál, erőknél. Ezek az erők áthatják az egész emberi testet, a szöveteket, a testfolyadékokat, a test teljes rendszerét, valamint az azt körülvevő teret. Ezen felfedezések hatására érdeklődésük az elemzés és manipulatív technikák alkalmazása helyett egy sokkal finobb megközelítés felé fordult, figyelmüket a jelentét, a nyugalom, és a testben jelen lévő Elsődleges Légzési Mechanizmus intelligens működésének természetes kifejeződésének szentelték, melyben a rendszer eredendő egyensúlyba került és elindultak az öngyógyító folyamatok.
Életének utolsó éveiben a craniosacralis oszteopátia egy finomabb megközelítésének új alapelveit, elemeit, a köztük tapasztalt kapcsolatokat, összefüggéseket alkotta meg, valamint meghatározta a craniosacralis rendszer hatását a test többi rendszerére és a teljes szervezetre. Ezt a finomabb megközelítést később biodinamikus craniosacralis terápiának nevezték el.
A biodinamikus craniosacralis kezelés az elsődleges légzőrendszer anatómiáján és élettanán, valamint embrionológián alapul. A struktúrák egészséges mozgásának és a szervezet öngyógyító potenciáljának meghatározásához a kezelés során figyelembe kell venni a mozgás minőségét, a koponyacsontok mozgékonyságát, a mozgás frekvenciáját, azonban a mozgás amplitúdója, azaz a mozgás mögötti erő a döntő tényező. Megfigyeljük továbbá, hogy folytonos-e a mozgás, vagy – a légzéshez hasonlóan – bizonyos hatások vagy ütések hatására megakad. Mivel a craniosacralis ritmus azonnal reagál a stresszre, azaz stressz alatt rövid időre leáll, összehasonlítható a test más biofeedback jeleivel, mint például a légzésszám, a légzésmélység vagy a pulzusreflex és a szívfrekvencia-variabilitás ingadozása (pulzusszám-ingadozások). A kezelés során érzékeljük és kísérjük, hogyan nyilvánul meg az Élet Lehelete, az Elsődleges Légzési Mechanizmus a különböző mozgásokban az óceán hullámaihoz és dagályaihoz hasonlóan. Tudatállapotunk változik a különböző szintek megnyilvánulásaival való érintkezéssel, és fordítva, azaz minden zónában más-más jelenségeket érzékelünk, és azokkal szinkronban viselkedünk.
Mélységében a bennünk lévő életenergia finom áramlataival dolgozunk, és azzal, hogyan nyilvánulnak meg a test folyadékaiban és szöveteiben. A kezelő egy nagyon finom érintéssel érzékeli ezen életerők áramlását a testben, amelyet a folyadékok és a szövetek finom áramlása hordoz. Egy csendes, tágas térből, nagyon puha és szándékmentes figyelemmel, a kezeivel hallgatja ezt a megnyilvánulást, kíséri és támogatja a rendszert, hogy az megtalálja természetes egyensúlyát. Ez egy rendkívül pihentető folyamat, emellett serkenti a test gyógyító erőit, melyek természetes módon mindig ott vannak. Egyszerűen hozzásegítjük az eredendően jelen lévő életerőket, hogy új egyensúlyt találjanak az egészség erőforrásai és a test szöveteiben tárolt korlátozások között. Ennek köszönhetően a test meggyógyítja magát, és a folyadékok ereje ismét szabadon áramolhat és átjárhatja az összes sejtet és szövetet, hogy több teret és új egyensúlyi állapotot teremtsen.
Gyakran képesek vagyunk megfejteni olyan rejtélyeket is, amelyeket az elme hiába próbál megoldani.
Fontos háttere az a felfedezés, hogy az agyi-gerincvelői folyadék autonóm és ritmikus mozgással rendelkezik, gyógyító tulajdonságokat, valamint olyan információkat hordoz, amelyek védik és táplálják a központi idegrendszert. Ezt az Élet Leheletének vagy Elsődleges Légzési Mechanizmusnak nevezik. Ez egy ritmikus mozgás, amely a vér vagy a légzés mozgásához hasonlóan az egész testben kitapintható, minden szövetben érzékelhető, különösen a koponya és a keresztcsont csontjaiban, de az agyhártyákban, a csontvázban, a kötőszövetben és a szervekben is megtalálható. Hasonló a gyengéd belégzéshez és kilégzéshez; ezért nevezik az Élet Leheletének. Ez a test elsődleges légzőrendszere, finomabb és mélyebb, mint a lélegzetünk. Az életerő ragyogását hordozza magában.
Ha a mozgáshullám nem érezhető egy adott testrészen, az helyi sérülésre vagy elzáródásra utal. A kezelő a szervezet struktúráiban ezt a ritmikus mozgást érzékeli és kíséri. Az Elsődleges Légzési Mechanizmus egész testben történő felszabadult mozgása által megkezdődik a gyógyulási folyamat az egyén elváltozásaitól függően.
