A craniosacralis terápia az oszteopáthiából ered, ami a csontokkal és koponyacsontokkal foglalkozó tudományág. Az 1880-as évek elejétől egy amerikai orvosokból álló kutatócsoport a Michigani Egyetemen kezdte el a koponyacsontokat vizsgálni. Dr. William G. Sutherland fedezte fel, hogy a koponyacsontok nincsenek összecsontosodva a varratok mentén, hanem egy erős, rugalmas izületként működnek, és képesek arra, hogy kitáguljanak és eltávolodjanak egymástól a köztük lévő mikromozgások meglétének köszönhetően. Egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig Dr. Sutherland jelentős munkát szentelt a craniosacralis rendszer feltárására. Kutatásai során felfedezte a test ritmikus mozgásait, valamint egy erőt, amely elindítja és fenntartja ezeket a mozgásokat. Ezt a hatást Potenciának, az erő hordozóját pedig az Élet Leheletének nevezte el. Az Élet Lehelete az egész testben kifejeződik, és szabályozza az összes testi funkciót.

Ez a metódus magában foglalja a koponyát (cranium) az ízületeivel, a keresztcsontot (sacrum) és annak kapcsolatát a csípőcsontokkal, a csigolyákkal, a hármas rétegű agyhártyarendszert az aggyal és a gerincvelővel, valamint a gerincvelői folyadékkal és annak keringésével.

Dr. Sutherland felfedezte, hogy ezek a részek együttesen egy zárt, ritmikusan keringő folyadékrendszert alkotnak, és hogy ez a rendszer, akárcsak a szív- és érrendszer, ritmikus áramlási ciklusokkal rendelkezik. Azt is kimutatták, hogy van egy fiziológiai ritmus, a craniosacralis ritmus, amely az autonóm idegrendszerből ered. Ez a ritmus befolyásolja közérzetünket, valamint a test stressz- és relaxációs szintjét. Dr. Sutherland olyan technikákat dolgozott ki, amelyekkel korrigálhatók a koponyacsontok és a craniosacralis ritmus, hogy kezeljék a stresszel kapcsolatos tüneteket és az idegrendszer egyensúlyhiánya által okozott állapotokat. Normális körülmények között az egészséges idegrendszer képes megbirkózni a stresszel. Azonban nagyon erős sokk vagy trauma, legyen az fizikai vagy érzelmi, illetve hosszan tartó stressz esetén az idegrendszer folyamatos készenléti állapotba kerülhet. Az elakadás fizikai, de számos különböző tünetet és állapotot okozhat fizikai, mentális, és érzelmi szinten. A craniosacralis terápia képes kezelni az elzáródást azáltal, hogy segíti a testet az idegrendszert körülvevő struktúrák feszültségének korrigálásában és feloldásában.

Egy egészséges testben a folyadékmozgások egy egyénileg meghatározott egyenletes ritmusban zajlanak, ezt a ritmust az oszteopáthiában a válaszfeszültség nyomásváltozásának nevezik, és ezt a ritmust leggyakrabban a terapeuta a koponyaízületek és a keresztcsont között érzékeli. A craniosacralis terápia a rendszerre és annak változásaira hat, azáltal, hogy helyreállítja az olyan hatásokat, mint a különféle feszültségzavarok.

Dr. Sutherland munkássága fokozatosan fejlődött, és a tudás bővült, ma már a metódus nemcsak a koponyát, a gerincet és a keresztcsontot foglalja magában. Ez hozzájárult az összes szövet, csigolya, ízület és szerv kezelésének ismeretéhez és megértéséhez.

A test egy egész, ahol minden struktúra a kötőszövet- a fascia- révén összekapcsolódik egymással. Ez magyarázza, hogy a test egyik részének egyensúlyhiánya miért lehet hatással a test egy teljesen más részére. Az elmúlt években az interdiszciplináris kutatások megerősítették a craniosacralis terápia fasciára, mint egészre vonatkozó megközelítését, amely kapcsolatban áll az egész testtel.